Rádzsasztán India legszínesebb állama és egyben a legnagyobb területű is. Egyedülálló építészete világhírű. Rádzsasztán építészete a rádzsput iskolán alapul, amely a hindu és a mogul (iszlám) építési módokat ötvözte. A csodálatos erődök és a bonyolultan faragott templomok szerves részét képezik az ügyes és bátor rádzsputok építészeti örökségének.
Rádzsputok
A rádzsput a szanszkrit rádzsaputra, „királyfi” szóból származó elnevezés és ez a népcsoport Rádzsasztán őslakosságának jelentős részét alkotja. Olyan harcos arisztokráciát képviseltek, amely az indiai ókor mitikus dinasztiáira vezette vissza eredetét. 
Még ma is kiváló harcosként ismertek és sokan közülük az indiai hadseregben szolgálnak.
A hőstörténetekben és legendákban gazdag kultúra a különböző városok szimbolikájában is tükröződik. Rádzsasztán fővárosát, Dzsaipurt a „Rózsaszín Város” becenévvel illetik, és jelképe a ló, az erő szimbóluma. 
Az ország délnyugati részén fekvő festői Udaipur a „Tavak Városa”, jelképe pedig az elefánt, a szerencse szimbóluma. Jodhpur viszont a „Kék Város”, nyugaton, a Thár-sivatag szívében fekvő Jaisalmer pedig az „Arany Város”. Ennek a sivatagi városnak a jelképe a teve, a szerelem szimbóluma.
Udajpur - a Tavak Városa
A legenda szerint Udai Singh király építtette ezt a várost, miután találkozott egy bölcs szenttel. A szent gondviselés 1568-ban beteljesedett, amikor Akbar mogul uralkodó elfoglalta Chittor fontos erődjét, és Udai Singh kénytelen volt áttenni székhelyét az újonnan alapított és jól megerősített Udajpurba. Az Aravali-hegység természetes bástyáival 
körülvett várost a hatalmas mogul sereg lovaival és nehéz harci szekereivel lehetetlen volt elérni. Udajpur, a világ egyik legrégebbi, a Mewar-dinasztia székhelye így biztonságban maradt a mogul befolyástól. Ma Udajpur a „Kelet Velencéje” becenevet viseli az úgynevezett havelik, a hagyományos rajzok és faragott díszítések elemeit tartalmazó díszes történelmi paloták mellett elterülő gyönyörű tavak miatt.
A Rádzsput idők hősei
Maharana Pratap
Az egyik leghíresebb rádzsput hős és egyben India első nemzeti hőse Maharana Pratap, a már említett Udai Singh király fia volt, aki tovább harcolt a mogul hatalom ellen. Bár Akbar császár hatszor nyújtott békejobbot Pratapnak, amelyben felajánlotta, hogy erőszakmentesen csatlakozhat birodalmához, Pratap szilárdan kitartott azon elhatározása mellett, hogy nem engedelmeskedik az idegen uralomnak. Így 1576-ban az Akbar seregével vívott Haldighati csatában súlyosan megsebesült, és a legenda szerint Chetak nevű lova mentette meg, aki eszméletlenül vitte ki a csata hevéből. Maharana Pratap és Chetak így a helyiek számára a mai napig is legendás hősök, mivel Akbarnak soha nem sikerült meghódítania Udajpurt.
Mírábáj
Eredetileg a Rathaud dinasztia rádzsput hercegnője volt és Bhódzs Rádzs trónörököshöz ment feleségül, aki 1521-ben csatában halt meg. Férje halála után lemondott vagyonáról, bejárta az országot, vándorló misztikusokkal társult, és India leghíresebb költőnője és misztikusa lett. Élete során számos odaadó spirituális költeményt és éneket, úgynevezett bhadzsanokat írt, amelyek Krisnát dicsőítették.
Őszinte és odaadó énekének híre eljutott Akbar mogul császárhoz, aki, bár maga muszlim volt, nagyra becsülte a hindu spirituális hagyományt és kultúrát. Ezért elhatározta, hogy felkeresi Mírábájt, de mivel a nő királyi családja a legnagyobb ellensége volt, vándorló szerzetesnek álcázta magát, és udvari énekesével, Tanszennel együtt meglátogatta őt a templomban, ahol énekelt. Mindketten annyira el voltak ragadtatva Mírábáj jámbor éneklésétől és hangjától, hogy távozásukkor egy gyémánt nyakláncot adtak neki ajándékba.
A legenda szerint végül 1547-ben csodával határos módon összeolvadt Krisna képével a vrindávani templomban, amikor körülvették családjának bérencei, akiknek vissza kellett volna vinniük a királyi udvarba.
